Eredetileg marha vagy juhistálló céljára szolgált. Mivel ekkoriban épült a grófi család gyömrői, gernyeszegi és sziráki kastélya is, érthető módon nem akartak az eldugott Baracspusztán letelepedni.
A Garázda nemzetségből származó Telekiek 1409-ben kaptak nemesi címet, majd 1697-ben Teleki Mihály erdélyi kancellár révén – aki a család későbbi gazdasági és politikai hatalmának megalapozója volt – római szent birodalmi grófi címet szerzett.
A Telekiektől 1861 és 1863 között zeykfalvi Zeyk József örökölte a birtokot, minden bizonnyal édesanyja, Teleki Jozefa révén. A főként erdélyi birtokokkal rendelkező Zeyk hamarosan eladhatta baracspusztai földjeit, a kastély helyét ugyanis az 1872–84-es III. katonai felmérés már Tavaszi-major néven említi. Ekkoriban történhetett az addig gazdasági épületként használt ház emeletráépítéssel való kastéllyá alakítása, melyre a földszinti folyosó falába vésett 1873-as évszám alapján következtethetünk. (Ez a romantikus stílusú átépítés nem tudni, melyik család nevéhez fűződik, a major elnevezése alapján nem kizárt, hogy egy Tavaszi nevű család volt akkoriban a tulajdonos, bár ilyen nevű nemesi családot nem ismerünk.)
Az átépítés során nemcsak az emelet készült el, hanem ekkor épültek a délnyugati homlokzaton a kastély képét egyedivé tevő toronyszerű kiugrások is és ekkor alakították ki a főhomlokzat középrészén a kétszárnyú ajtót, mely felett hagymasisakos kupola húzódott és melyet nyomott csúcsívvel összekötött pillérek tartottak. (Archív képünkön ez az állapot látható.) Az 1910 körül már biztosan dr. Kelemen Béla tulajdonát képező épületen 1920-ban komolyabb átépítést végeztek: átalakították a korábban nyitott, hagymasisakos bejárati tornyot, és két félköríves lépcsőt építettek az új torony két oldalán újonnan kialakított bejárati ajtókhoz. (Ez az átépítés minden bizonnyal Kelemen Béla nevéhez köthető, de az sem kizárt, hogy akkor már a Harsányi család volt a kastély tulajdonosa.)
A XX. század második negyedében meglehetősen sűrűn cserélődtek a kastély gazdái: a katona-tiszt Harsányi ezredes, a földbirtokos Járvás Imre, majd 1931-től a szintén földbirtokos Schaaf József lett a kastély tulajdonosa. Az épületet 1945 után nem államosították, mivel tulajdonosai paraszti származásúak voltak, és sokat tettek a környékbeli mezőgazdaság fejlesztéséért. Ekkor a kastélyt Schaaf József és felesége, valamint rokonaik, a Michels család lakták. A Michelsek 1948-ban meg is vásárolták az épületet, melyet 1979-ig használtak. Akkor adták el a kunbaracsi Uj Tavasz Mgtsz-nek.
A termelőszövetkezet anyagi eszközök híján még az állagmegóvást is nehezen tudta megoldani. A kastély kálváriája 1984-ben kezdődött, amikor az Mgtsz (amely időközben egyesült a ladánybenei Rákóczi Szakszövetkezettel) eladta a kastélyt egy vállalkozónak, aki panzióvá akarta átalakítani. Nem sokkal a munkálatok elkezdése után azonban elfogyott a pénze, így továbbadta a tulajdonjogot. Mivel 1991-ben a tetőt is leszedték, az épület állapota egyre gyorsabban romlott. Felújítása az utolsó pillanatban kezdődött el, és 2000 végére be is fejeződött.
A tervek szerint idegenforgalmi centrumot, konferenciaközpontot alakítanak majd ki a kastélyban. Az épület kiváló példája annak, hogyan lehet egy összeomlás határán álló műemléket megmenteni.
A helyreállítás során az épület nyílásritmusa eredeti formájában megmaradt. Ez a főhomlokzat emeletén 1+1+2+A+2+1+1 osztást jelent. A második és a nyolcadik (utolsó előtti) ablak egy-egy trapéz alapú, a homlokzat síkjából toronyszerűen kiemelkedő építményen helyezkedik el ma is. A helyreállítás során timpanonos bejárati részt alakítottak ki az épület középtengelyében. A hátsó homlokzat 11 tengelye is megmaradt, a középrész fölé új, barokkos vonalú oromzatot terveztek. Épségben maradt – stabil felépítése miatt még a legnagyobb pusztulás idején is – a földszinti nagyterem csehsüveg-, donga-, és keresztboltozata.
A kastélyt övező egykori kert szinte teljesen elpusztult.
Képek a kastélyról:
