2023. augusztus 22- 27. között zajlott Kecskeméten a XXVI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás a Hírös Hét Fesztiválon. Településünk bemutatkozó napja augusztus 22-én volt. Kiállítóink: Kunbaracsi Fonó: Kenderesi Ilona szakkörszervező, kézműves munkák Hebők Andrea kézműves munkák Tóth Márta kézműves termékek Mizsei Ferencné kézműves termékek Némethné Pergel Ilona kézműves munkák dr. Baráth Éva kézműves termékek
Kalán Éva virág- és zöldségkötészet Sutus Tamás dísznapraforgó és dísznövények Jóri Ágnes és Turupuli Alex paradicsom, paprika Deli Ferenc virágok
A nagyszabású térségi seregszemlét szakmai zsúri bírálta el, különféle szempontok alapján. A Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának különdíját községünk kapta. A méltatásból kiderül: "Kunbaracs természeti értékei közé tartozik a Homokhátság, ahol sétálhatunk, kerékpározhatunk, lovas utakat is megtehetünk, és megtekinthetjük a homoki gyertyános tölgyeseket vagy bejárhatjuk az ősborókást. A vendégszeretet itt sem ismeretlen, igazi magyarsággal, falusi fogadókkal várják az idelátogatókat, hagyományőrző rendezvényeik is ezt tükrözik. A Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett A Szakkör – Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért program aktív résztvevői. Legutóbb 3 szakkört indítottak a majd 700 lelket számláló településen, nemezelés, vesszőfonás és makramé szakágban. Ebben az évben a települést bemutató faházat is a szakkörök mentén rendezték be. A település egy fonót is szeretne létrehozni a későbbiekben, hogy még több szakkörbe be tudják vonni a lakosságot." A díjat átadta: Kun Zsófia a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatója
VII. ARANYHOMOK TÉRSÉGI LEKVÁRVERSENY DÍJAZOTTJAI Összesen 55 üveg lekvár érkezett 8 településről. Különleges, kreatív lekvárok kategória: 1. helyezett lett Kunbaracsról Lőrincz Edit bazsalikomos szamóca lekvárja
Ezúton köszönjük a kiállítás szervezőinek, résztvevőinek, hogy önzetlen munkájukkal hozzájárultak településünk sikeres szerepléséhez.
|