Összes: | |
Ma: 1167 | Tegnap: 1194 |
Számláló indítva: 2010.12.01. | |
Online:9 |
Környezetvédelmi termékdíj
Azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik 2010-ben a környezetvédelmi termékdíj kötelezettség szempontjából bejelentkeztek a vámhatósághoz az átalánykötelezettség alá, 2011. március 31-ig kell megfizetni a környezetvédelmi termékdíjat.
Átalánykötelezettség alá azok a mezőgazdasági termelők tartoznak, őstermelők, családi gazdálkodók, de társaságok is, akiknek a mezőgazdasági termelésből származó éves nettó árbevételük nem haladja meg az 50 millió forintot.
Annak a termelőnek, akinek az éves árbevétele nem haladja meg a 10 millió forintot, a fizetendő termékdíj átalány 2000 forint lesz. Azon gazdálkodók esetében, ahol az árbevétel a 10 millió forintot meghaladja, de nem több mint 50 millió forint, a fizetendő átalány összege 7000 forint a jelenleg hatályos jogszabályok szerint. Az a termelő, aki évközben kezdett környezetvédelmi termékdíj köteles tevékenységet, és ezt be is jelentette a vámhatósághoz, (például csomagolást végzett) 5000 forint átalány megfizetésére kötelezett. A fizetendő termékdíjat a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Környezetvédelmi termékdíj adóbevételi számlaszámára kell teljesíteni: 10032000-01037454.
Itt hívom fel a termelők figyelmét arra, hogy az értékesítésből származó éves árbevétel alapján az átalánykötelezettséget évről évre felül kell vizsgálni. Ha a tárgyévet megelőző évben (2010.) a tevékenységből származó árbevétel az 50 millió forintot nem haladta meg, az átalány szabályai szerint tehet eleget a mezőgazdasági termelő a kötelezettségeinek 2011-ben is, de ezt idén is, április 20-ig be kell jelenteni a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz. A bejelentkezésnek a KT11BEJKE környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos bejelentkezési /kérelem/ kötelezettségek teljesítéséhez címen rendszeresített vámhatósági formanyomtatvány egy oldalas főlapjának kitöltésével lehet eleget tenni.
Összeállította: Agócs Bernadett – ÚMVP tanácsadó
Tel: 30/ 298-2322
E-mail: agocs.bernadett@agrarkamara.hu